Napjainkban megváltozott a médiakörnyezet. A médiumokban bemutatott tartalmak klasszikus műfaji határai összemosódtak, sőt, maguk a médiumok is hibrid jegyeket hordoznak. Egyre nehezebb médiatípusokat kategorizálni.

A médiatartalmak ugyanis szabadon vándorolnak a különféle médiaplatformok között.

Csak néhány példa. A televízió nem ér véget a képernyőnél, tartalmait az internetes portálokon is megtalálhatjuk. Rádiót hallgathatunk mobiltelefonon és az interneten is. A nyomtatott sajtó többségének van internetes változata is, gyorsabban frissülő hírekkel. A portálokhoz kapcsolódó fórumok és blogok révén pedig szubjektív üzenetek is megjelennek, olykor a tények nyakába ülve.

Nem ritka, hogy mobiltelefonnal készített felvételek kerülnek a hírműsorokba, amatőr képanyagok jelennek meg a hírportálokon. Twitteren jelentik be, hogy lezuhant egy repülőgép, vagy lecsapott egy hurrikán…  A politikus-bakikat feltöltik a YouTube-ra.  A facebookon, twitteren, youtube-on minden azonnal kommentálhatóvá is válik. Vagyis nem csak a hivatásos újságírók, de bárki, az arra képes olvasó is jelentős médiatartalom-előállítóvá válhat.

Valaki mindig ott van, és elsőként veszi elő a mobilját… 

Míg hajdan elképzelhetetlen lett volna, hogy egy napilap, egy heti- vagy havilap egy az egyben átvegye egy másik médium írását – napjainkban a cikkek weboldalról-weboldalra is vándorolnak (a forrás valamelyest megnevezésével), rövidítve vagy egy az egyben. Sőt, tévéműsorok részletei is önálló „cikként” kerülnek fel – utólag. (És ne a hírekre gondolj, mert annak terjedése un. természetes, hanem például arra, Hogyan készíti Várkonyi Andrea a sonkát – ami minden, csak nem hír és nem közérdekű, miként az sem, hogyan bánik Cseh László a pénzzel.)

Hovatovább nincsenek se nézők, se hallgatók – inkább csak un. felhasználók vannak. Ám a userek sokszor lúzerek is.

Hajdan a médiainformációk által (is) egymásra épülve haladt a világ. Információról információra…modulról modulra. Bár az internet előtt is elérhetőek voltak a korábbi tartalmak különféle archívumok által, ám ezek hozzáférése korlátozott volt, kevesek számára adatott meg. Több-kevesebb és adagolt információk mentén haladt az olvasó-néző élete.

Ma szinte belefullad az információk sokaságába, amelyek mindig és bármikor elérhetők, visszaidézhetők.

A hatalmas médiazajban az olvasók és a nézők is egyre kevésbé tudnak eligazodni, és egyre kevésbé tudják a tényeket és a véleményeket a helyükön kezelni, vagy legalább azokat egymástól elkülöníteni.

A viszonyítási alap is megváltozott, egy néző-olvasó lassacskán mindent kizárólag önmagára vonatkoztat. A saját berögzült értékrendjére. Ha a saját olvasni-nézni való vágyait egy médium kielégíti – akkor oké, marad és nézi vagy olvassa, sőt, követi. Ha nem, akkor türelmetlenül lapoz vagy átkapcsol. Irdatlan a választék… és nézők-olvasók a felkínált tartalmakból a saját – tudatos vagy tudattalan – „szükségleteik” alapján válogatnak. Abból mixelnek. És minden átfut rajtuk – mint a reggeli melegtej…

Melyik a jobb? A „médiazaj” vagy a „médiacsendesség”?  A válasz nyilvánvaló…

Ám, ha abba is belegondolunk, hogy információk által alapvetően két módon manipulálható egy ember, rögtön árnyaltabb lesz a kép…

Az egyik módszer az, ha kevés és szelektált információhoz jut, pontosabban: nem jut kellő mennyiségű és minőségű információ birtokába ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozhasson.

A másik módszer az, ha sok és szelektálatlan információ áll a rendelkezésére. Ha elárasztják. Olyan sok egyik-elfedi-a-másikat információhoz jut, hogy egyre nehezebb eligazodnia, egyre nehezebb kiválasztania azokat az információkat, amelyek birtokában megfelelő döntéseket hozhat.

Az egyik esteben két kézzel kell kikaparnia… már ha tudja. A másik esetben két kézzel kell guberálnia…már ha megtalálja. De megéri…