Tíz éve mindenki azt várta, úgy tűnik majd el a nyomtatott napilap, mint a bakelitlemez. Hát nem. A bakelitek feltámadtak, a nyomtatott napilapok közül pedig a jobbak tartják magukat. A magazinpiac pedig köszöni szépen…jól van. Ám az online tarol. És sokan nem is a hírportálokról, hanem a közösségi médiumok által értesülnek… erről, arról…jól, rosszul.

A híroldalak virágoznak, de a reklámbevételekért meg kell küzdeniük… az online hirdetés ugyanis jóval olcsóbb, mint egy nyomtatott magazinban vagy lapban. A print oldalakon nem kikerülhető, szemet szúr az oldalt böngészve, az oldalakat lapozva, szöveg közé épülnek be, és némely médiumot többször is kezébe vesz egy olvasó, főleg a magazinokat.

Az online pedig már hirdetés vakságot alakított ki a böngészőkben… periférikusan is látják, hogy a szemnek ugrania kell. Ezért aztán az online hirdetések megannyi trükkel kísérleteznek, hogy mégiscsak csapdába ejtsék az olvasót.

Az online sokkal olcsóbb és gyorsabb és rugalmasabb. A print nehézkesebb és drága. Online (indulás után) elég csak az újságírókat fenntartani – főleg, ha otthonról dolgoznak.

De, hogy lehet pénzt keresni egy online portállal…a reklámokon innen és túl. Adódik a megoldás: fizetőssé kell tenni, úgy, mint egy nyomtatott lapot.

Csakhogy az olvasó ellenáll – és teheti, hiszen másutt megtalálja ingyen az alapinformációkat.

Lehet felállítani fizetőfalakat – de csak akkor, ha valóban exkluzív és értékes (nem érdekes, hanem értékes) tartalmakat közölnek (Financial Times és a Wall Street Journal), de az se marad „titokban”, lesz előfizető-lap, aki hivatkozva a forrásra, egy órán belül közli ingyen a lényeges információkat.

Alternatív fizető fal is létezik (The New York Times).  Csak akkor kell fizetni, ha már elolvastál az adott hónapban 10 cikket ingyen. A 11. már fizetős, ez ösztönzi a forgalmat és leköti a hűségeseket, ez a megoldás képes volt hatni és bevonzani az fizetős olvasókat.

Ha kétséges az újságok jövője – de nem a híreké… akkor mi lesz az újságírás jövőjével?

A nyomtatott kiadások különböző típusú híreket, nézeteket és témákat tartalmaznak – politika, sport, üzleti, külföld, divat, élelmiszer, életmód és így tovább –, és az olvasók pedig egy lineáris utazást tesznek ezeken keresztül, elölről hátrafelé vagy hátulról előre haladva.

Azok az olvasók, felkeresik a portálokat, egészen másfajta utazáson vesznek részt. Rátelepednek a nekik tetsző történetekre, vagy egyenesen az általuk preferált részekre lépnek, például a focira, vagy az üzletre, életmódra vagy politikára kattintva. És a többit simán átugorják, kihagyják. Vagy sportot itt, belföldi híreket ott olvasnak.

A hírekhez való hozzáférésüket az olvasók a saját ízlésükhöz szabják, és e téren hasít a Facebook, aki már eleve a szokásokat felmérve, azokat a híreket tálalják, amelyek az olvasó-közösségi tag ízlésének és elvárásainak megfelel.

Az olvasó ezáltal – a tudtán és direkt akaratán kívül – önmaga lesz így a saját „kapuőre”.

Nem kap olyan híreket, amelyek a komfortzónáján kívül esik. Ez aggasztó tendencia – főleg, mert a közösségi oldalon tájékozódók azt hiszik: naprakészek az ismereteik.

Másrészt, szinte bárki lehet újságíró – a szakmai színvonal lazul, esik… Egyre több a „civil újságíró” , aminek persze van előnye is, hiszen egy újságíró nem tudja mindig, nem is tudhatja, hogy egy adott pillanatban hol kellene lennie (pl. baleset, égi jelenség, celeb, stb.), de egy civil olvasó épp arra járhat, és nincs más dolga, mint elővennie a mobilját, képet, felvételt – vagyis dokumentumot – készítenie… és azt közlik, olykor meg is veszik, vagyis fizetnek érte a médiumok.

Az olvasók nagyobb része nem tájékozódni, hanem valójában szórakozni akar: tévét nézve, rádiót hallgatva, print magazint olvasva, interneten böngészve…

És elvárja, legalább is a többség, hogy a tudást, a szükséges információt is úgy csomagolják be a számára, hogy az élvezetes legyen, még ha tragédiáról vagy járványról is van szó. Még a politika világában sem eligazodni akar: csak a saját meggyőződése szerinti cikkeket akar olvasni – a másik oldalt egyszerűen ignorálva vagy lesöpörve.

Hajdan a gyermekbénulás ellen, a Sabin által kifejlesztett keserű, szirupos orvosságot egy kockacukorra cseppentették, és igy adták be a gyerekeknek.

Manapság az információkat is így adagolják.

Az olvasók többsége ugyanis Sabin-cseppre vágyik.