Egy újságíró értékét gyakran a kérdései mutatják meg igazán. Nem a szókincse, nem az, hány interjút készített életében, hanem az: hogyan kérdez. A kérdés ugyanis nem csupán az információ megszerzésének eszköze — a kérdés azt is elárulja, hogyan gondolkodik az, aki felteszi.
A jó kérdés mögött mindig ott van a felkészültség, az empátia, és a folyamatos figyelem. Ha egy riporter rutinból kérdez, a válasz is rutinszerű lesz. De ha egy kérdés mögött valódi kíváncsiság áll, a megszólaló érzi, hogy most nem egy sablont kell kitöltenie. Érdekli a riportert, amit mond, mondana. Ez az a pillanat, amikor a beszélgetés átlép a gépies interjúból az élő párbeszédbe.
Magam sok interjút készítettem, hétköznapi és magas pozícióban lévőkkel egyaránt, és egy durva dolgot figyeltem meg, akár egy eleinte elfogódott közmunkás, akár egy távolságtartó miniszter is volt a beszélgető társam. Ha elhangzott (bocs, de tényleg) részükről a mondatba szőtt káromkodás – mondjuk: de ba*d meg, vagy de b*sszák meg – akkor az azt jelentette: már nem riporter vagyok, hanem beszélgetőtárs. Nőknél is működött: de ott a férj vagy a gyerekek szóbahozása volt az áttörés jele.
De a kérdés nem csak a másik felé irányul. A kérdés valójában tükör is. Visszaveri az újságíró szemléletét, kulturáltságát, világlátását — sőt, néha az előítéleteit is. A „Miért tette ezt?” típusú kérdés mögött például lehet vádló a felhang, de lehet őszinte megértési szándék is. A különbséget nem a mondat, hanem a szándék adja. És a szándék mindig hallatszik.
Sok fiatal újságíró ott hibázik, hogy a kérdést a várható válaszra építi: arra, amit hallani szeretne. Ilyenkor a kérdés nem nyit, hanem zár. A jó kérdés viszont kíváncsi a nem várt irányra. Megengedi, hogy a megszólaló mást mondjon, mint amit a riporter előre elképzelt. Ez az a fajta nyitottság, amit a közönség is megérez: nem manipulációt, hanem felfedezést lát és él át.
Nem véletlen, hogy a sok jó interjúban a legfontosabb mondat gyakran nem a válasz, hanem maga a kérdés. Amikor egy újságíró kimond valamit, ami addig senkinek nem jutott eszébe — de mindenki érzi, hogy ez a kérdés most a lényegre tapintott. A válasz ilyenkor már csak megerősít, kiegészít, vagy épp kitér. A pillanatot viszont a kérdés hozza létre.
És az se baj, ha a kérdés olykor elakaszt. Mert a jó kérdés nemcsak beszéltet, hanem elgondolkodtat. Az interjúalany nem mindig felel azonnal — és a csend is válasz. A csend is beszél, és néha többet mond, mint bármely jól megfogalmazott mondat.
A kérdés tehát nem technikai eszköz, hanem karakterjel. Megmutatja, ki vagy újságíróként, emberként, gondolkodóként. Nem véletlen, hogy a legnagyobb riporterek kérdéseire emlékszünk, nem a válaszokra. Mert a jó kérdés nemcsak információt ad — hanem megmutatja azt is, kinek a szemével nézünk a világra.
Évekkel ezelőtt a már roppant öntelt Jack Nicholson jött ki egy puccparádés fogadásról, újságírók hada tolongott a kordon mögött: Mr. Nicholson, Hé Jack, stb… de semmi. Míg csak fel nem hangzott a sok egyformaságból egy kérdés: Mr. Nicholson, egy jó kubai szivart? És mi történt, a szivarimádó Jack odajött… Ennyi!