A hír már nem onnan érkezik, ahonnan régen. A hírügynökségek valaha a gyors, hiteles, ellenőrzött információk forrásai voltak – ma viszont a hírek elsőként sokszor a Twitteren, TikTokon, Facebookon vagy Telegramon jelennek meg. És a legtöbb olvasó ott is találkozik velük először.
A kérdés nemcsak technológiai, hanem szakmai: mi marad a sajtóból, ha a hírforrás maga is közösségi média-felhasználó?
A gyorsaság ára: a bizonytalanság
A hírügynökségek lényege a megbízhatóság volt. Egy MTI-, Reuters- vagy AP-jelzés azt jelentette: ezt már ellenőrizték. Ha egy lap-portál átvette, és kiderült, olykor, hogy a hír hamis – az átvevő, az adott lap nem volt (és ma sem) felelősségre érte.
A közösségi média ezzel szemben nem ellenőriz, csak terjeszt. Szakmányban… A háborús felvételek, politikai bejelentések vagy természeti katasztrófák képei ma percek alatt körbemennek, de gyakran órák kellenek, mire kiderül, valódiak-e. Az újságírók így ma már nemcsak híreket gyűjtenek, hanem híreket hitelesítenek.
A hírügynökség mint algoritmus
Régen a hírügynökségek (mint az MTI vagy a Reuters) gyűjtötték és ellenőrizték a híreket, majd továbbadták a sajtónak. Ma ezt a szerepet egyre inkább az algoritmusok vették át.
A közösségi oldalak ajánlórendszerei (Facebook, X, TikTok, YouTube) automatikusan válogatják ki, mely híreket látod, és melyeket nem. Nem újságírók döntenek, hanem egy program, ami a kattintások, megosztások és reakciók alapján rangsorol.
Így ma már nem a legfontosabb, hanem a legtöbbet lájkolt és megosztott hír jut el az emberekhez.
Az algoritmus tehát úgy viselkedik, mint egy hírügynökség – csak épp nem a valóság, hanem a figyelem logikája szerint válogat. Ezért vált az újságíró legfőbb feladatává, hogy ellenőrizze, értelmezze és kontextusba helyezze azt, amit a közösségi média „hírként” elénk dob.
Nem véletlen, hogy Trump és Musk például a sajátját, a Truth Social-t és X-et használja bejelentéseknél. Orbán Viktor és Magyar Péter a Facebookon is vívja a csatáját. Nagy cégek is a saját közösségi platformjaikat vetik be a jelentős bejelentésekhez.
A bizalom a tét
A közösségi médiában bárki hírt közölhet, de ettől még nem lesz újságíró. A hírügynökségek – és velük a klasszikus sajtó – legfőbb értéke a bizalom. Ha ez elvész, a hír és az álhír különbsége a befogadó számára elmosódik. Márpedig, ha mindenki forrás, senki sem az.
És itt lép be a bulvár meg a kattintásvadászat, mint bizalomromboló – a címek és leadek szerepe ma az, hogy horogra akasszanak, ám sokszor a szöveg információja és értelme eltörpül a címek ígérete mögött – nem csalás ez (mert benne van), de azért átvágás.
Megy a levesbe a sajtó?
Paradox módon a közösségi média uralma ( az X és a Facebook… és társai) nem a sajtó végét, hanem új szerepét is jelentheti. Az újságíró feladata ma nem a hír megszerzése, hanem annak értelmezése, hitelesítése és kontextusba helyezése. Az olvasó nem a hírre éhes – hanem az eligazodásra. Ebben az új térben az újságírás legfontosabb terméke a bizalom.
A jövő sajtója tehát nem a gyorsasággal, hanem a megbízhatósággal versenyez. A hírügynökségek szerepét átveheti az algoritmus, de a lelkiismeretet nem. És amíg valakinek ez még számít, addig lesz sajtó is. Olvasó is….