Tartja magát egy makacs tévhit az újságírásról: hogy a szerkesztő mindig végigolvassa a kapott anyagot, mérlegel, összevet, majd dönt. A valóság ezzel szemben sokkal prózaibb — és kegyetlenebb.
Egy szerkesztő ritkán ad egy külsőstől kapott anyagnak fél percet is. Nem azért, mert rosszindulatú. Hanem mert időnyomásban él, és megtanulta, hogy bizonyos dolgok már az első pillanatban elárulják, érdemes-e továbbolvasni.
Ez a döntés nem technikai. Nem a helyesíráson, nem a cím hosszán, nem a lead szabályosságán múlik. Hanem azon, hogyan gondolkodik az író. Az első benyomást ugyanis nem a szöveget kelti — hanem az attitűd. Amikor egy szerkesztő megnyit egy anyagot, valójában nem azt kérdezi: „Jó ez?” Hanem azt: „Ez az ember érti, mit írt?”
Ezt néhány másodperc alatt felméri:
- Tudja, mi a történet lényege?
- Tudja, miért fontos most?
- Tudja, kinek ír?
- És ami a legfontosabb: tudja, mi nem fontos?
A legtöbb anyag itt bukik el.
Nem azért, mert rosszul van megírva. Hanem azért, mert az írója nem döntött. Nem választott nézőpontot, nem jelölt ki hangsúlyt, nem vállalt állítást. Csak elindította a szöveget. És folytatta…
A szerkesztő ezt azonnal megérzi.
A szerkesztő nem türelmetlen — csak tapasztalt
Egy tapasztalt szerkesztő már az első bekezdésből megérzi, hogy az anyag:
- gondolkodik-e,
- vagy csak dumál.
A „dumáló” szöveg magyaráz, körbejár, felvezet, mentegetőzik.
A „gondolkodó” szöveg tudja, hova akar eljutni — még akkor is, ha nem siet.
Ezért nem az a kérdés, hogy üt-e az első mondat. Hanem az, hogy irányt mutat-e.
Egy szerkesztő fejében ez fut le 30 másodperc alatt
Nem szó szerint, de logikailag igen:
- „Ez az anyag tudja, mi a tét?”
- „Van benne egy fontos felismerés, vagy csak csupa információ?”
- „Ha ezt most kirakom, az olvasó kap valami pluszt?”
- „Vagy csak korrekt, de súlytalan?”
Ha a válasz az utóbbira hajlik, az anyag nem feltétlenül rossz — csak nem kell most. És itt a „most” a kulcs. Mert, ha egy anyag bekerül az elfekvőbe, ritkán veszik elő…
Konkrét példa – ugyanaz a téma, két sors
Téma: a téli balesetek száma nőtt.
Anyag A (tipikus bukás):
„Az elmúlt hetekben sok baleset történt a csúszós utakon. A szakértők szerint fontos az óvatosság, a megfelelő cipőviselés és a körültekintő közlekedés.”
A szerkesztő itt máris bezár. Nem azért, mert hibás a lead — hanem mert semmi nincs benne, amit ő nem tudott már előtte.
Anyag B (továbbmegy):
„Egy friss felmérés szerint télen nem azok esnek el leggyakrabban, akikről gondolnánk: nem az idős férfiak, hanem a 60 feletti nők és a fiatalok. Más okból — de ugyanazért.”
Itt a szerkesztő tovább olvas. Mert van állítás. Van feszültség. Van gondolkodás.
A szerkesztő nem a tökéletest keresi
Ez fontos: a szerkesztő nem hibátlan szöveget akar. Azt akarja érezni, hogy az író tudja, mit csinál, és érti, hogy az ő ideje, az olvasó ideje és a nyilvánosság figyelme véges.
A jó anyag nem azért kap esélyt, mert kész.
Hanem mert irányban van.
Végszó
A 30 másodperces döntés nem kegyetlenség. Hanem szakmai reflex. Aki ezt megérti, nem jobban fog írni — hanem másképp fog gondolkodni. És ez az a pont, ahol az újságírás elkezdődik.